Régóta nem osztottam meg gondolataimat az olvasókkal. Időközben többen jelezték, hogy régiek a bejegyzések, és egyúttal kérdezték, minden rendben van-e.
Jól esik, hogy ennyire érdeklődnek gyermekünk (és természetesen az anya) iránt. Mindenkit megnyugtatok, Mini Opplé jól van, vígan dorbézol az anyuka pocakjában. Igen, Dinócska felvette a Mini Opplé nevet (édesanyja után). Kiderült ugyanis, hogy lányunk lesz, a 27. heti ultrahangon ennek egyértelmű jelét adta.
Kész, vége, lányos apuka leszek, és már most tudom, hogy az ujja köré fog csavarni. Sebaj, helyt állok, és atyai tekintélyem és szigorom fogja végigkísérni az életét. Remélem, ha évek múlva visszaolvasom ezeket a sorokat, nyugodt szívvel elmondhatom, hogy valóban így is történt.
Addig is néhány kép a pocaklakóról.